2012. május 21., hétfő

Felvilágosodás - történelem


Felvilágosodás
A FELVILÁGOSODÁS KITELJESEDÉSE:
A XVII. századi Angliában új eszmeáramlat jelent meg, a felvilágosodás. Ez a XVIII. században elterjedt és kiteljesedett Franciaországban, majd az egész kontinensen. Az élet minden területét át kívánták vizsgálni a természeti törvények és a józan ész (ráció) szempontjából. (Ezt a szemléletet racionalizmusnak nevezzük.) A kor felvilágosult elméi úgy vélték, hogy a nevelés, a felvilágosítás révén mind az egyes ember, mind a társadalom felemelhető, átalakítható. Ha az emberek megismerik az ésszerűt, a helyes utat, akkor aszerint cselekednek.
A hagyományokra épülő világ alapfogalmai helyettúj,szintén megkérdőjelezhetetlen alapelvek kerültek az emberek gondolkodásába. Ezek legfontosabbika, hogy minden változik, fejlődik. A társadalomról elmélkedve a felvilágosult gondolkodók máig értékálló elveket hirdettek meg: toleranciát, türelmet hirdetve elutasították a vallási fanatizmust; a szabadságot eszményítve elvetették a zsarnokságot.
A XVIII. században a művelt Európát – társadalmi különbségek nélkül – magával ragadó eszmeáramlat szinte divattá, korszellemmé vált. Híveivé szegődtek a főúri, majd a megjelenő polgári szalonok és társaságok tagjai. A felvilágosodás szellemisége és a művelt közönség igénye hívta életre először Angliában a korszak tudásanyagát átfogó, mégis könnyen áttekinthető és forgatható kiadványokat, az enciklopédiákat. Ezek szócikkekbe szedve tartalmazták az ismereteket. A francia felvilágosodás szemléletét máig őrző hatalmas összefoglaló munka, az EnciklopédiaDiderot és d’Alembert szerkesztésében – a XVIII. század közepén látott napvilágot.

A FRANCIA FELVILÁGOSODÁS ÁLLAMELMÉLETE:

A francia gondolkodók többsége abból indult ki, hogy a szabadság az ember természettől kapott joga. Locke társadalmi szerződését követve Montesquieu (monteszkjő, 1689–1755) híve volt annak, hogy a hatalmat a nép választott képviselők útján ellenőrizze. Azt azonban elfogadta, hogy a képviselőket csak azok válasszák, akik egy meghatározott vagyonnal rendelkeznek (cenzusos rendszer). A zsarnokság, az egyeduralom elkerülésének alapvető feltételét a hatalmi ágak megosztásában látta (A törvények szelleméről, 1748). Felfogása szerint a három hatalmi ág
(törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalom) egymástól való függetlensége lehetővé teszi, hogy a hatalmi ágak egymást ellenőrizzék, s kölcsönösen megakadályozzák a hatalommal való visszaélést.
Montesquieu a felvilágosodás természeteszményét túlhangsúlyozva azt állította, hogy a társadalom működése alapvetően a földrajzi környezettől függ (földrajzi determinizmus).
Rousseau (russzó, 1712–1778) elvetette a képviseleti rendszert, mivel az nem teszi lehetővé a néphatalom (népszuverenitás) érvényesülését. Felfogása szerint a népnek közvetlenül kell részt vennie a döntésekben. A hatalmi ágakat nem választotta szét, mert a hatalom nem szorul ellenőrzésre. Sőt a többségi akaratnak – amit a közjóval azonosított – az egyén szabadságát is alá kell rendelni.
Rousseau a magántulajdonra vezette vissza az emberi társadalom bajainak jelentős részét. Az őskort, „a vademberek” életét az emberiség boldog korszakának tartotta, mivel felfogása szerint e korban sem vagyoni, sem társadalmi különbségek nem léteztek.

A FELVILÁGOSODÁS ÉS A VALLÁS:

Isten létét csak néhány gondolkodó tagadta. Többségük szerint Isten, „az első mozgató” megteremtette a világot, de működésébe nem avatkozik be (deizmus). Az egyházat azonban sokan a tudatlan nép félrevezetőjének tartották, és támadták. Jellemző, hogy az egyházat hevesen bíráló és kigúnyoló Voltaire [volter] a társadalmi rend és az erkölcsök fennmaradása érdekében a tömegek számára szükségesnek tartotta a vallást.

A KOR KÖZGAZDASÁGI ELMÉLETEI:

A merkantilizmus rendszerét a korszakban a fiziokrata tanok váltották fel. A gazdaság akkor működik jól, ha szabad, és fejlődésében senki nem korlátozza. A gazdasági életben a legjobb szervező elv a termelők közötti szabad verseny. Koruk franciaországi viszonyaiból kiindulva úgy vélték, hogy csak a
mezőgazdaság teremt új értékeket (innen ered elnevezésük). Így mezőgazdaságot állították a gazdaság középpontjába. Az iparosodottabb Angliában élő Adam Smith (1723–1790) már az ipar és a kereskedelem jelentőségét is felismerte (1776). A szabad verseny feltételei között az egyéni érdektől ösztönzött munkát tartotta a gazdasági fejlődés motorjának.





A FELVILÁGOSULT ABSZOLUTIZMUS:

Franciaország súlyos pénzügyi válságba sodródott. A XVIII. század során az újabb háborúk és az állam túlköltekezése mélyítette a válságot.  Az állam gazdasági irányításával megbízott politikusok ezért reformokkal kísérleteztek.
A XVIII. században a fejlett nyugat-európai vidékektől (centrum) elmaradó területeken (amelyeket a centrumhoz képest a történészek perifériának neveznek) az abszolút uralkodók szintén változtatásokra kényszerültek. Gazdasági és óvatos társadalmi reformokat hajtottak végre. Lebontották a belső vámokat, pártolták az iparfejlődést, fejlesztették az oktatást, védték a jobbágyokat a túlzott nemesi követelésekkel szemben és megadóztatták a nemességet. A reformok úgy akartak társadalmi és gazdasági modernizációt,hogy közben az alapvető politikai viszonyok érintetlenek
maradjanak. A reformer uralkodókra erősen hatottak a felvilágosodás ideáljai (pl. az uralkodó a nép első szolgája, az egyházak háttérbe szorítása) de jellemzőek maradtak az abszolutizmus módszerei (felülről, rendeletekkel végrehajtott átalakítás). Ezért ezeket a rendszereket felvilágosodott abszolutizmusoknak nevezi a történetírás. A felvilágosult abszolutizmus megjelent Portugáliában, Dániában sőt Oroszországban is, de két tipikus állama Ausztria és Poroszország volt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése